Házi kedvenceink élősködői

Dr. Német Ildikó képe

 

 Házi kedvenceink élősködői
Manapság talán már nincs is olyan család, akinek környezetében ne élnének háziállatok. Sajnos ők is ki vannak téve különféle betegségeknek, amelyeknek egy része megelőzhető védőoltásokkal, valamint a külső és belső paraziták elleni védelemmel.
Most nézzük sorra, milyen élősködők által terjesztett veszélyek leselkednek kutyáinkra, macskáinkra:
  1. A kullancsok szinte egész évben fenyegető kockázatot jelentenek, de a legaktívabbak a tavaszi (márciustól - júniusig), illetve az őszi (szeptembertől – októberig) hónapokban.  A nyári forró időszakot nyugalmi állapotban töltik, mert a kiszáradásra, erős napsugárzásra érzékenyek, ugyanakkor a téli hónapokban - mivel nagyon szívósak – a legnagyobb fagyok idején is előfordulhat, hogy kullancsot találunk.
Ma már a kertekben, városi parkokban ugyanúgy jelen vannak, nem szükséges erdőn-mezőn kirándulni ahhoz, hogy találkozzunk velük.
A fertőzött kullancsok aránya évről évre nő. Az állatba befúródó és vért szívó kullancs 24 óra elteltével súlyos betegségeket kiváltó kórokozókat juttathat az áldozatába. Kutyáknál a leggyakrabban előforduló betegség a Lyme- kór, mely ellen védőoltással is védekezhetünk, valamint a babesiosis.
Babesiosis gyanúja esetén nagyon fontos, hogy az állat minél előbb orvosi ellátásban részesüljön, mivel kezelés hiányában nagy százalékuk elpusztul.
Legfontosabb és legeredményesebb védekezés e betegségekkel szemben, ha a parazitát távol tartjuk az állattól, illetve a mégis rákerülő kullancsot rövid időn belül elpusztítjuk. Az eltávolítására a legjobb módszer az erre a célra kifejlesztett kullancskiszedő csipesz vagy kanál. Miután kivettük a kullancsot, a befúródás helyét fertőtlenítsük le jódos oldattal.
Az eltávolított élősködő Lyme- kór fertőzöttsége egy a patikánkban is kapható gyors teszt vizsgálattal kimutatható.
A megelőzés fontos eszközei a kullancsriasztó és -ölő szerek, melyek lehetnek rácseppentőoldatok, úgynevezett spot-on készítmények vagy nyakörvek.
Az előbbiek egy hónapig, az utóbbiak 6-8 hónapig hatásosak a készítmény típusától függően.

 

  2. Az egyik legelterjedtebb külső élősködő a bolha, mely szintén számos problémát okoz kutyának, macskának és sajnos nekünk, gazdiknak is.
A legmelegebb nyári hónapokban szaporodnak a legnagyobb intenzitással. Az állatokon csak addig tartózkodnak, ameddig vért szívnak, idejük nagy részét kedvenceink környezetében (pl. fekvőhely) töltik, ahova a petéiket is teszik. Ezért nem elegendő csak a szőréből kiirtani a bolhákat, hanem fontos gondoskodni a környezet tisztításáról is.
Az emberre is veszélyt jelentő egyik galandféreg hordozója, így a sikeres féregtelenítéshez is elengedhetetlen a rendszeres és hatékony bolhairtás.  Sokféle készítmény kapható spot, nyakörv, spray és sampon formában, mellyel egyrészt megelőzhető, másrészt kezelhető a kialakult fertőzés.

 

  3. Világszerte vízpartok, mocsaras területek közelében nagyon elterjedt külső élősködők a lepkeszúnyogok, melyek számtalan vírust, mikroorganizmust és férgeket terjesztenek házi kedvenceink között.
Elsősorban a mediterrán országokban fordulnak elő, de az éghajlat melegedésének és az idegenforgalomnak köszönhetően Európa más országaiban, így nálunk is egyre többször diagnosztizálják állatoknál. Bőr- illetve szívférgességet okozhatnak, melyeknek gyógyítása sajnos sokszor eredménytelen, ezért itt is a megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt.
Jelenleg több olyan spot és nyakörv is kapható, ami véd a szúnyogok ellen.
Viszont a szerek egy része nem alkalmas minden élősködő elleni védelemre, ezért, ha kullancs és bolha ellen is meg akarjuk védeni az állatot, akkor több készítmény kombinációja lehet szükséges.
A szívférgesség nem csak kutyákra, hanem macskákra is veszélyes, ezért őket is célszerű védeni a szúnyogoktól.  A cseppentős készítmények egy része náluk is alkalmazható.

 

  4. A külső élősködők közt kell még említést tenni a szőrtüsző és rühatkákról is. A rühösség jelentkezhet az egész testfelületen, vagy a fejen, illetve a fülön. Ez utóbbi sokszor tünetmentes, főként macskákon és lógófülű kutyákon jelentkezik. Az állat vakaródzik, gyakran a fejét rázza. A betegség általában legyengült immunállapot következménye, gyógykezelése hosszadalmas, atkaellenes szerekkel (spot vagy sampon) történik.

 

  5. Kedvenceink leggyakoribb belső élősködői a fonál és galandférgek, melyek különféle kóros elváltozásokat okozhatnak emberen is. Ezen veszélyes paraziták átjutása a kisállatról az emberre azonban megelőzhető a megfelelő higiénés szabályok betartásával és rendszeres, 3 havonkénti hatékony féregellenes kezeléssel.

 

Az itt felsorolt élősködők fertőzésének megelőzésére és kezelésére alkalmazott állatgyógyászati készítmények nagy választéka patikánkban is megvásárolható.
Azonban fontos tudni, hogy ha mégis megbetegszik kedvencünk, forduljunk vele minél előbb állatorvoshoz, mert a betegség korai stádiumában sokkal könnyebben, gyorsabban és költséghatékonyabban gyógyítható!